Az új dashboardot a Mikulás hozza

Habár az ablakba kirakott csizmákban nem biztos, hogy megtaláljátok, de a konzol hivatalos fórumjain biztosan elérhető lesz holnaptól a 2011-es év őszi dashboard frissítése. Lássuk mivel kedveskedik nekünk most a Microsoft!

Új kinézet

Esztétikailag az új Xbox dashboard és Live menü merőben különbözik a jelenlegi kinézettől. A csatornák eltűntek, a Windowst futtató okos telefonokéhoz hasonló felületre cserélték. Az új megjelenés sokkal letisztultabb. Kevesebb ikon látható egyszerre a képernyőn, ám még mindig jól mutatja a lehetőségeket illetve beállításokat, amelyehez a felhasználó elnavigálhat, vagy éppenséggel előhívhat. Itt megjegyzendő: az új dashboard együttműködik a Kinect mozgás és hang felismerésével - a hozzá intézett parancsokkal -, így a joystick-kal irányított, valamint a speciális Kinect felületek közötti kapcsolgatás holnaptól már a múltté.

Javított teljesítmény

Az MS mint már számtalan alkalommal most is megkísérelt javítani a sebességen, valamint a menük hatékonyságán és használhatóságán. A demó verzió hirtelen megállást, csuklást nem mutatott – a menük gyorsan felugrottak, a navigáció megbízhatónak tűnt a Kinect használata mellett is. A dash előzetes verziója nem tartalmazott hirdetéseket, videó vagy audió klipeket, míg a jelenlegi igen. Így elmondható hogy a teljesítmény tesztje ezekkel együtt lett volna az igazi. Ám legyünk optimisták ezzel kapcsolatban!

Közösségi hálók, megosztás

Az Xbox Live csapata olyan közösségi hálózatokat integrált a játékélmény magjába, mint például a Facebook (és feltehetően a Twitter.) Még egy érdekes új ötlet, ami ide tartozik: a jelzőfény. Ennek használatával a játékosok üzenhetnek barátaiknak, hogy mely konkrét játékkal szeretnének mókázni. Ezek a „jelzések” a Live, illetve a Facebook rendszerén keresztül is elküldhetőek. Olyan egyéni megjegyzésekkel lehet tarkítani őket, amellyel megkönnyíthetjük barátaink vagy más játékosok szervezkedését, illetve az együttes online multit.

Achievementek megosztása

Másik közösségi szolgáltatással kapcsolatos újítás az a képesség, mellyel automatikusan közzétehetjük az általunk nyert Achievementeket Facebookon. Nos ez elsőre úgy hangzik, mint a szpemelés legnagyobb forrása a Farmville óta, de megnyugtatóan biztosítottak bennünket, hogy lehetőségünk van a jelentéktelenebb Achievementek kiszűrésére. Például egy barátod csak azt fogja látni, hogy végig toltad a Gears of War 3-mat őrült fokozaton, nem azt, hogy most fejezted be a kiképzést.

Keresés hang alapján

Az Xbox partnersége a Bing keresőmotorral (megjegyezném, mindkettő MS termék), annak az útnak a modernizálása, mellyel a felhasználók a konzoljukon keresztül rákereshetnek bármire az elektronikus médián belül.
A kéznél lévő Kinecttel elég csak szimplán azt mondanunk: „Xbox, Bing, Batman” és az új keresési technológia a különböző forrásokból származó fontosabb találatokat a képernyőre dobja. Ezek tartalmazhatnak mozikat, játékokat, zenét, Netflix és Hulu találatokat, mindent, ami Batmannel kapcsolatos. A felhasználók ezzel időt spórolhatnak meg, mert nem csak joystick vagy a keyboard segítségével, csirke módon történő kapirgálást szünteti meg a lekérdezésnél, hanem lecsökkenti azoknak a helyeknek a számát is, ahol körül kell nézniük. Ha a Sötét Lovag nem elérhető Netflixen, de Zune Movies-on igen, akkor rögtön értesülni fogsz róla!

Még több újdonság várható

Az MS még több új szolgáltatást, partnert és tartalmat készül hozzáadni az Xbox Live rendszeréhez, segítve ezzel megszilárdítani az Xboxról alkotott - mint otthoni szórakoztató központ - kialakuló képet. A lepel lehull: az MS egyre több kábel TV szolgáltatóikkal kíván együttműködni a jövőben. Ezeknek a társulásoknak a gyümölcse egyedi lesz mind az Xbox 360-ra, mind a beépített szociális szolgáltatásokra nézve. Szóbeli parancsok használata a TV műsorok megtalálásához, az új keresőmotor segítségével csatlakozhatunk a baráti cseteléshez, hozzászólást írhatunk, míg ők kedvenc TV showjukat nézik. Sportközvetítések és filmek csak kettő a szolgáltatás fejlesztései közül. Tárolás a felhőben, barangoló profilok. Ezt hagyja idén a Microsoft a cipőnkben!

Kigyűjtve az őszi dashboard fontosabb újdonságai a következők:

- teljes felületváltás, mely a Windows telefonok és Win 8 operációs rendszeréhez hasonló
- Xbox Live profilok és játékmentések tárolása a Felhőben
- Facebook megosztás
- sztereoszkópikus 3D-s megjelenítés, azon játékoknál és szolgáltatásoknál, melyek mindezt támogatják
- "dual play" támogatása: 2 játékos megjelenítés teljes képernyőn, mindezt 1 megjelenítőn
- frissített és hagyományos Kinect dashboard teljes hangfelismeréssel és támogatással
- Skype és Bing
- Youtube, beépített Bing kereső funkcióval
- átdolgozott Party Chat
- jelzőfények
- televíziózás Live-on keresztül, beépített Bing kereső funkcióval (az elérhető csatornák a következők: RTVE,BBC, Canal+, Antena 3, Dailymotion, Verizon, Vevo, Syfy, Dailymotion,HBO Go)

Figyelem az elérhető Live szolgáltatások, régiónként eltérőek lehetnek!

Forrás: Gamesradar, Wikipedia

Hozzászólni a témához itt tudtok!