A PlayStation 4 csak egy konzol lesz

A Sony ügyvezetője kijelentette, hogy a PlayStation 4 különbözni fog az Xbox One-tól abban, hogy nem akar mindent helyettesítő médiaközpont lenni. Hirai Kazuo hisz abban, hogy elsősorban a gamereket kell elcsábítani, ez az alapvető piaca a PlayStationnek, ők lesznek a platform fő támogatói.

Ugyanakkor azt Hirai is elismerte, hogy a PS4-nek is lesznek olyan funkciói, amelyek nem a játékhoz kapcsolódnak, de a cég nem ezekkel próbálja majd eladni az ősszel a boltokba kerülő konzolt. A kiegészítő alkalmazásokat csak azután fogják kiadni, miután a PS4 megvetette a lábát, mint játékkonzol.

Az Xbox One-t egy hete mutatta be a Microsoft, a konzolt telepakolta olyan funkciókkal és szolgáltatásokkal, amelyeknek semmi közük a játékokhoz – ami arra utal, hogy a gép a játékosoknál tágabb közönségett szeretne megszólítani.

Teljes cikk: index.hu

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 6 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Mivel gémer vagyok, az PS felfogása számomra szimpatikusabb. Az MS Revealról megvan a saját nem épp kedves véleményem.

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

zen2
Offline
Itt volt: 1 év 2 hónap
Csatlakozott: 2012-01-24 16:08

Ugy érzem váltok én is ps4 re ha kijön. Ps1, Ps2,Xbox360 a beszerzett konzolaim. Szvsz vissza térek:D

bali
bali képe
Offline
Itt volt: 1 hónap 4 nap
Csatlakozott: 2006-06-11 23:44

"A kiegészítő alkalmazásokat csak azután fogják kiadni, miután a PS4 megvetette a lábát, mint játékkonzol."
Azaz ők is ugyanezt szeretnék, csak nem merik bevállalni Smile

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________________________
Szabályzat|GYIK/FAQ|Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 2 hét 5 nap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

http://www.gamestar.hu/sony-playstation-4-allando-internet-kapcsolat-drm.html?nomobil=1

Szeretem az ilyen híreket.
_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

tom1
tom1 képe
Offline
Itt volt: 1 hónap 3 nap
Csatlakozott: 2008-10-13 16:01

Szerintem ez így van rendben, maradjon "csak egy konzol".

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 2 hét 5 nap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

Killzone: Shadow Fall - PlayStation 4 bundle érkezik?.

Zsírság lesz. Mondjuk nem olcsó, de ha belegondolsz, plusz kamera, plusz controller ( ami nyilván külön nem olcsó. ), Killzone SHADOW FALL !!! Nem holmi (gomb)focit kapsz ingyen.
Kíváncsi lennék, hogy az MS-nek is lesz-e valami ilyesmi húzása ? Ez csak akkor lehetne ha lenne nyitásra egy jól bevált exclusive cím. Mondjuk egy Halo 5....

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

Stryder
Stryder képe
Offline
Itt volt: 2 év 4 hónap
Csatlakozott: 2013-04-01 11:07

A Halo sorozat szerintem elég gyenge, mész előre, ugyanazokat az ellenségeket ölöd, tiszta unalom az egész, monotón. Azt hittem a 3 után a 4 jobb lesz, de ugyanazt képesek voltak belerakni. Ami még kiidegelt, az az irányítás, állandóan középre állítja a kamerát vertikálisan, I D E G E S Í T Ő !!! és lehet, hogy csak én vagyok a béna, hogy nem bírtam beállítani. A grafikától sem voltam elájulva, ennél többet tud az Xbox360, egyszerűen nem tetszett az egész atmoszféra, pedig imádom a futurisztikus játékokat, filmeket. Ugyanez vonatkozik a Gears of War sorozatra. Eddig a Microsoft nem nagyon győzött meg az exkluzív címeivel Xbox-ra, de a PS3 se nagyon. Amíg jönnek ki játékok az Xbox360-ra, addig az marad a s"aros COD, meg társai miatt nem veszek új konzolt.
Lehet, hogy mégse lesz jó ez az új generáció, csak grafikai előre lépések lesznek, a játékok folyamatosan romlanak (tisztelet a kivételnek, amiből sajna nincs sok).
De ne legyen igazam! Biggrin

csakkibic
Offline
Itt volt: 1 év 2 hónap
Csatlakozott: 2009-01-23 10:20

Személy szerint( nagy FPS fan vagyok )-a Killzone minden idők legütősebb szériája....mindegyiket végigtoltam--irányítás,játékfeeling...minden szempontból a legjobb!
______________________________________________
Bp.11.ker

______________________________________________
Bp.11.ker