BULVÁR - Tömeges öngyilkossággal fenyegetőznek a Foxconn munkásai

Háromszáz egykori Foxconn-alkalmazott fenyegetőzött csoportos öngyilkossággal. A kínai elektronikai vállalat a világ legnagyobb gyártója, 1,2 millió alkalmazottat foglalkoztatnak. A wutani székhelyű cég gyártja többek között az Apple, a Nintendo, a Sony és a Microsoft termékeit is. A tiltakozó munkások az Xbox 360-nal foglalkozó részleg dolgozói voltak.

A kormányellenes weboldal, a China Jasmine Revolution információi szerint a munkások azért háborodtak fel, mert nem kapták meg a kompenzációs díjat, amit a Foxconn megígért nekik. Január másodikán a részleg dolgozói fizetésemelést kértek, de a Foxconn képviselői ezt elutasították: a munkásokkal közölték, hogy dolgozhatnak tovább a jelenlegi bérükért, vagy felmondhatnak, és kárpótlást igényelhetnek. A munkások közül sokan az utóbbi megoldást választották, de a Foxconn közben felmondta a megállapodást, a kilépett dolgozók pedig nem kapták meg a pénzüket.

Az épület tetején összegyűlt tiltakozókat végül a wuhani polgármesternek sikerült jobb belátásra bírnia. A Record China értesülései szerint a tömeges felmondások és az incidens következtében az Xbox 360 konzolok gyártását egy időre felfüggesztették.

Teljes cikk: index.hu

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 5 év 5 hónap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

Hát ez durva...:(
_____________________________________________________

Szabályzat, GY.I.K., XBSLink

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 1 év 6 hónap
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Szegény pici vágott szemű embereket mindenhol xopatják.. Mistrust
_______________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink
Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

McDuff
McDuff képe
Offline
Itt volt: 11 év 6 hónap
Csatlakozott: 2008-09-07 19:00

az a baj belőlük annyi van,hogy simán lehet őket pótolni se perc alatt:D
nah jó,lehet ez kicsit durva volt,bevallom xD

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 2 hónap 3 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

egész konkrétan gusztustalan volt a megjegyzésed :P

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Spanipityu
Offline
Itt volt: 12 év 11 hónap
Csatlakozott: 2012-01-10 21:36

lényeg,h nekem már van gépem... Smile

Mike65
Mike65 képe
Offline
Itt volt: 10 év 1 hónap
Csatlakozott: 2007-02-13 16:43

Durva, de sajnos nem teljesen alaptalan
------------------------------------------------
"Tisztelem a másikat, ha van mit tisztelni benne"

------------------------------------------------
"Tisztelem a másikat, ha van mit tisztelni benne"

csakkibic
Offline
Itt volt: 8 év 3 hónap
Csatlakozott: 2009-01-23 10:20

Helyesbítek...konkrétan rasszista Biggrin
______________________________________________
Bp.11.ker

______________________________________________
Bp.11.ker

Rodger
Offline
Itt volt: 12 év 6 hónap
Csatlakozott: 2007-07-26 10:28

Szegény pici vágott szemű emberek viszont szopatják az egész világot. Bár ez igazából nem az ő bűnük hanem a világé mert hagyja magát.

N0rby21
N0rby21 képe
Offline
Itt volt: 9 év 6 hónap
Csatlakozott: 2007-03-01 10:28

Igazából a sok rohadt multi hibája az egész, 1-2 éve öngyilkossági hullám volt a foxconnban, mert rájöttek hogy a semmi fizetésükhöz képest több pénz tudnak a családjuknak adni ha a gyár területén lesznek öngyilkosok. Mi volt a foxconn megoldása? Nem fizetésemelés, hanem mindenkivel aláirattak egy papírt, hogy nem jár pénz ha öngyilkosok meg hálókat feszítettek ki a magasabb épületek körül. Hozzáteszem, hogy Magyarországon is hasonló a jövőkép...

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 1 év 6 hónap
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Én is egyre borúsabban látom a jövőképünket..!mistrust
_______________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink
Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

fefe
fefe képe
Offline
Itt volt: 2 év 11 hónap
Csatlakozott: 2008-08-30 14:17

ez a baja a magyarnak, nagyon borusnak látjuk a jövöt,fel a fejjel és csak derüsen Smile

BP IV.

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 1 év 6 hónap
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Na ha ilyet akarsz hallani akkor tessék:
Amíg itt vagytok Ti nekem, nincs mitől félnem.. Wink Grin
_______________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink
Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

fefe
fefe képe
Offline
Itt volt: 2 év 11 hónap
Csatlakozott: 2008-08-30 14:17

Ez a beszéd ez má atán a pozitiv Smile

BP IV.

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 4 év 7 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Csak a sör szörp beszél belőle... Biggrin

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 1 év 6 hónap
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Nektek aztán tényleg semmi sem jó.. Biggrin
_______________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink
Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

N0rby21
N0rby21 képe
Offline
Itt volt: 9 év 6 hónap
Csatlakozott: 2007-03-01 10:28

Nem pesszimista vagyok hanem realista Smile

csakkibic
Offline
Itt volt: 8 év 3 hónap
Csatlakozott: 2009-01-23 10:20

A sid szavaival élve:

A Viktor bevisz minket az államcsődbe--a Feri kihúz minket onnan(de csak akkor mikor a "kis vágott szeműek" életszinvonala messze a miénk felett lesz)...már ha lesz kit megmenteni és még marad normális(épeszű) ember ebben az országban--akiről az x-edik bőrt még le lehet nyúzni Biggrin

______________________________________________
Bp.11.ker

______________________________________________
Bp.11.ker