Korlátokat ver a játékosok köré a Microsoft

Május 21-én mutatták be a Microsoft új konzolját, az Xbox One-t. A hardverről már a bemutató előtt sok pletyka keringett, és a Microsoft a gép leleplezése után sem sietett tiszta vizet önteni a pohárba. A szerencsétlen kommunikáció miatt nem volt egyértelmű, hogy állandó internetkapcsolat szükséges-e a játékok futtatásához és a konzol működtetéséhez, és a cég azt sem tisztázta, hogy játszhatunk-e a gépen használt játékokkal.

000 Was7562549
Fotó: Glenn Chapman

A Microsoft mostanra részletes magyarázatot adott mindenre. Kiderült, hogy a használt játékainkat továbbra is eladhatjuk, de nem akárhol, csak a megfelelő viszonteladóknál. Aki viszont ezeket megvásárolja, annak a Microsoft, az előzetes pletykákkal ellentétben, nem számít fel különdíjat. Ez azonban csak a platformtulajdonosra vonatkozik: egy játékkiadó például megteheti, hogy jelképes összeget fizettet a használt játékot vásárlókkal.

Teljes cikk: Index.hu 

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 4 év 8 hónap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

Mondom én hogy egyre unszimpatikus ez a dolog. Ennek köszönhetően egyre jobban érdekel a PS4 bemutató.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Nekem nagyon nem tetszik az erőszak.. Bukjanak bele, törjék meg, és akkor meglátom, hogy érdekel e.

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

Freeman
Freeman képe
Offline
Itt volt: 8 év 3 hónap
Csatlakozott: 2012-05-24 11:49

Esélytelen hogy megvegyem ezt a gépet...
Csakis a kontrollere tetszik.

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

PS is ezt a vonalat fogja követni, ha nem is beszélnek róla. Wink

Viszont így öngól lesz, 2 is.

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 4 év 8 hónap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

Lehet hogy követi, de nem erőszakolja az emberre. Most is van sokféle tv-s bityfax, de nem kötelező letölteni a gépre ha nem akarod. Így marad a PS3 játék konzol... Smile

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Ebben reménykedem..
PS3 nagyon csúnyán rávert a végére a X360-ra, pedig ez a gen nagyon nem jól indult a Sony-nak.
Ha egyszer egy képlet bevált, reméljük ők nem lesznek annyira hülyék, hogy változtatnak rajta..

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

Derüljön ki PS4 mit mutat...
Ha a PSN+ megmarad, és nem basztatják a használt játékokat, akkor nekem az a befutó...

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

N0rby21
N0rby21 képe
Offline
Itt volt: 8 év 9 hónap
Csatlakozott: 2007-03-01 10:28

PS 4
nem kell net
ugyanúgy kezeli a használt játékot mint eddig
ps+ átvihető
lesz IGC kezdeti címekkel
400 euró...sztem next gen war is over...

LegoGameFAN
LegoGameFAN képe
Offline
Itt volt: 8 év 2 hónap
Csatlakozott: 2013-06-06 13:29

Nemsokára gondoltam, hogy veszek Xbox360-t de ekkor megjelent az XboxONE.
Ettől függetlenül sok rosszat olvastam róla ezért maradok az Xbox360-nál.
Jól döntöttem? Még nem vettem meg...

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Nem jelent meg, majd novemberben. De akkor se nagyon tudod használni majd.

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

oasis81
Offline
Itt volt: 7 év 4 hónap
Csatlakozott: 2013-03-25 13:49

Egyetértek, bár nekem még a kontrollere sem... A tudását félretéve az XBox 360 Slim eleganciája után ez a '70-es évek fílingű dobozforma eléggé nagy visszalépésnek tűnik nekem... Vagy ennyire hódít a retro???

Stryder
Stryder képe
Offline
Itt volt: 8 év 9 hónap
Csatlakozott: 2013-04-01 11:07

Még nagyobb visszalépés, az ahogy erőltetnek sok dolgot. PL: csak HDMI, internet, egy játék csak egy profilhoz közhető. Ha nekem 2 gépem van itthon akkor nem tudok játszani, csak ha 2szer megveszem? Ha kő gazdag lennék akkor sem lennék olyan hülye. Biggrin

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Azért a csak HDMI csatlakozó 2013 végén nem olyan nagy extra, lássuk be.

Évekkel ezelőtti lapos tv-n is van ilyen.

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

csakkibic
Offline
Itt volt: 7 év 7 hónap
Csatlakozott: 2009-01-23 10:20

Egy komoly érv azért az ONE mellett szól... a KUTYA Biggrin Biggrin Biggrin Drinks
______________________________________________
Bp.11.ker

______________________________________________
Bp.11.ker

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 4 év 8 hónap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

Részlegesen betilthatják az új Kinectet az Egyesült Államokban.

Ezeken a híreken már csak mosolyogni lehet...:D

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 4 év 8 hónap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

Friss hír !

Xbox One - visszakozik a Microsoft.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

Stryder
Stryder képe
Offline
Itt volt: 8 év 9 hónap
Csatlakozott: 2013-04-01 11:07

Persze hogy nem, de sokaknak nincs HD tvjük vagy monitorjuk. Sajna még nekem se. Sad

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Jól olvastam neten, hogy mégis meggondolta magát MS és nem kell net, nem lesz régiózár + mehet a használt játék? O.o

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

kripapa
kripapa képe
Offline
Itt volt: 4 év 4 hét
Csatlakozott: 2010-05-16 17:24

Jól (kezdődik ez a nap) olvastad. A hír igaz, hivatalos. A fenti cikk pedig immár tárgytalan.

----------------------------------------------

ONLINE MAGYAR MADDEN NFL LIGA

----------------------------------------------

ONLINE MAGYAR MADDEN NFL LIGA

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

Azért annyira még tárgyszerű, hogy az arc nagy volt, meg az okoskodás... ;)

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

kripapa
kripapa képe
Offline
Itt volt: 4 év 4 hét
Csatlakozott: 2010-05-16 17:24

Őszintén szólva tojok a körítésre, a végeredmény számít nekem és rosszabbul nem járok az XO - val...

----------------------------------------------

ONLINE MAGYAR MADDEN NFL LIGA

----------------------------------------------

ONLINE MAGYAR MADDEN NFL LIGA

LegoGameFAN
LegoGameFAN képe
Offline
Itt volt: 8 év 2 hónap
Csatlakozott: 2013-06-06 13:29

Hát akkor nem kell nekem olyan gép ami figyel engem Smile

bali
bali képe
Offline
Itt volt: 1 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-11 23:44

arról tudtommal nem szóltak a hírek, hogy bekapcsolt szenzorú kinect kell vagy elég csak a csatlakoztatott, de kikapcsolt

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________________________
Szabályzat|GYIK/FAQ|Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél