Érdekes titkok derültek ki az új Xboxról

A bejelentés közeledtével egyre több pletyka lát napvilágot.

A Microsoft hamarosan leleplezi az új generációs Xboxot, melynek pletykált hardveres felépítéséről már írtunk, és az alapján nagyon hasonlít a koncepció arra, amint a Sony a PlayStation 4 esetében valósít meg. Az alapokat tehát egy speciális igények szerint tervezett AMD APU adja, csak éppen más teljesítménnyel. A linkelt hírben leírt adatokat az új pletykák megerősítik, így érdemes a friss információkra koncentrálni.

A sokat pletykált állandó jelleggel igényelt internetes összeköttetés természetesen nem lesz. Az új konzolhoz szükség lesz internekre, főleg közösségi funkciók működéséhez, de a gépet lehet használni hálózati kapcsolat nélkül is. Ilyenkor persze az internetet igénylő szolgáltatások nem működnek, de ez logikus. A visszafelé kompatibilitás már érdekesebb ügy lesz. A Sony ezt a PlayStation 4 esetében a felhő erejével oldja meg, a Microsoft viszont egy alternatív megoldást választott. Az új Xbox konkrétan tartalmazni fogja az Xbox 360 hardverét. A Microsoft az aktuális konzolverzióban már úgy terveztette meg ezt az IBM-mel és az AMD-vel, hogy csak egyetlen lapkából álljon, és az új Xboxba ennek a modernizált változata lesz beépítve a fogyasztás csökkentése érdekében.

Az érdekesség ott kerül elő, hogy az Xbox 360 modernizált hardverét nem csak az új generációs Xbox tartalmazza majd, hanem egy kisebbik modell, ami szintén új generációs gép lesz, csak éppen más piacot megcélozva. Ez lenne a régóta pletykált 100 dolláros konzol, aminek a tudása gyakorlatilag megegyezik az aktuális Xbox 360 képességeivel, de jóval kisebb lesz annál, így például az optikai meghajtó elvész. A Microsoft erre a gépre amolyan multimédiás szórakoztatóközpontként tekint, és az Apple TV lesz az elsődleges ellenfél. A redmondi óriáscég a csatát annyira komolyan gondolja, hogy exkluzív jogokat vásárol bizonyos kedvelt sorozatokra, így azok csak az Xbox tévés szolgáltatásán nézhetők. Természetesen a kisebbik masinával játszani is lehet, gyakorlatilag bármilyen XBLA program működik vele. Nem kizárható, hogy a komolyabb Xbox 360-as játékok is elérhetők lesznek letölthető formában.

Teljes cikk: prohardver.hu

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 2 hét 5 nap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

Nem tudom, de ez még mindig érdekes megoldás. Pl aki majd csak az új Xbox vásárlásával lép be a " konzol világba ", annak vagy kell 1 plusz hardver hogy a visszafele kompatibilitást megoldja vagy be kell szerezni egy 360-at. Gratula. Még 1 plusz érv a PS4 mellé. 1 hardver és kész.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

TIB
TIB képe
Offline
Itt volt: 4 év 7 hónap
Csatlakozott: 2008-12-16 01:43

nem értem miről beszélsz . pont hogy nem kell beszerezni még egy hardvert mert egy xbox 360 játékokért felelős APU lesz ráépítve(elkülönítve) az alaplapra. 2 hardvert kapsz egy áráért szemben Sony féle felhő alapú megoldással. olvass utána. sokall szimpatikusabb megoldása lesz a dolognak így, ráadásul egy sokkal komplexebb szolgáltatást kapsz. nem tudom hogy mennyire vagy tisztában azzal, hogy a mobil tv piacát is a Microsoft vezeti. egy olyan komplex jövőbe mutató szolgáltatást kapsz itt már ami egy elég nagy kör záró eleme lesz. ha bejön a Micro stratégiája akkor egymást fogják erősíteni a saját piacai.(mobil szegmens, tv, játékkonzol stb)