Rövid beszámoló az adományozásról...

Sziasztok,

Első körben, nem győzöm megköszönni nektek azt, hogy ilyen sikerre vittétek ezt a mi kis xboxklubos projektünket, és ilyen komoly összeggel és egyebekkel támogattátok.

Tehát, álljon itt egy NAGY KÖSSZ! Smile Mindenkinek, aki benne volt, függetlenül a támogatás mértékétől. (kattints a továbbra ;))

És hogy egyértelmű legyen, hogy néz ki megvalósúlt mivoltában a dolog, íme néhány kép Smile

És akkor álljon itt a rövidke beszámoló a végkifejletről Smile

Gyakorlatilag még ma is rohangáltunk egy keveset Balival, elemek és töltők, maradék pénz elverése mesefilmre a fukaréknál, majd 15 óra helyett 15.30-ra gyalogszerrel eljutottunk a kórházba, ahol már izgalommal vártak ránk Smile

Szerencsére 60 fok volt, így könnyű volt elviselni mindent Wink

Szépen behordtunk mindent a kijelölt játszószobába, és miközben én visszarohentem a melóba tonert cserélni, majd 5 perc múltán újra vissza, Bali már összeszerelte  aTV-t, és előkészíttette az Xboxot használatra...

Közben hűházás és kisebb jótanácsok kiosztásával ütöttük el az időt.

A box szépen beindult (na jó, hát hétvégén befrissítettem, meg kipróbáltam mindent, ne legyen ezen fennakadás, hiszen nincs hálózatuk a kórházban) és PGR3-al azonnal leteszteltük, majd egy kis Kockásfülű Nyúl volt a műsoron...

Közben ők is rájöttek, hogy mostani helyén nem lesz okés a dolog, úgyhogy majd úgy képzeljétek el, hogy falikonzolra kerül majd a cucc, ott lesz jobb helyen Smile

A szükséges részletek megbeszélése után gyakorlatilag teljes egészében átadtuk a cuccost, lassan jött a búcsú ideje Smile

De előtte átadtuk ezt is Wink

Dr. Horváthné Szandtner Györgyi örömmel vette át a játszószoba új üdvöskéjét és a hozzá tartozó összes ajándékot Smile

Ezúton kért meg, hogy köszönjem meg NEKTEK, tehát KÖSZÖNJÜK! Smile

Éppen ezért kérem, hogy aki nem az itteni felhasználónevével adta a támogatást, az adja meg részemre PÜ-ben az email-jét, hogy egy kis emléket adhassunk neki Smile

Természetesen hamarosan írásos köszönőlevelet is kapunk, de erre ma nem volt már idő.

És végezetül még annyit, ha van még xboxklub jövőre is, akkor remélem az XboxKlub Jézuskája jövőre ismét meglep valakiket Smile

Még egyszer köszönöm kis csapatunk nevében, szép volt srácok/lányok Smile

ps: ha valamit kihagytam volna, Bali pls vagy bárkimás Biggrin

Rallyeman
Rallyeman képe
Offline
Itt volt: 12 év 5 hónap
Csatlakozott: 2008-04-24 08:02

Zsíííír!!!!
Ettől még boldogabb a karácsonyom!:D

FM3 képeim: http://indafoto.hu/gabeszphoto/forza_3

paulbig
paulbig képe
Offline
Itt volt: 11 év 6 hónap
Csatlakozott: 2008-03-18 20:40

Én legközelebb is támogatom a Jézuskát majd Smile Szép volt!

chesterboy
chesterboy képe
Offline
Itt volt: 10 év 9 hónap
Csatlakozott: 2007-02-13 16:52

Igazan örülök(-ünk), remélem azoknak a gyerkőcöknek vmivel boldogabb karácsonyuk lesz, akik a kórházban töltik a szent estet. Jövőre talán 1 lcd tv-re kellene gyűjteni, amennyi most összejött abból mar kifutna 1 jót. Amint latom a képen elég kihalt az a játszó szoba, férne meg bele más is.

thende
thende képe
Offline
Itt volt: 14 év 4 hónap
Csatlakozott: 2008-12-15 22:20

Igazán szép dolog volt ez... Grat skaccok!!!!

fefe
fefe képe
Offline
Itt volt: 2 év 2 hónap
Csatlakozott: 2008-08-30 14:17

Nagyon frankoooo, jövöre is jézuska akarok lenni

BP IV.

Tengo
Offline
Itt volt: 9 év 3 hónap
Csatlakozott: 2007-02-23 10:32

Rám is számíthattok jövőre is. Smile Gratulálok!

Simax
Simax képe
Offline
Itt volt: 11 év 10 hónap
Csatlakozott: 2007-02-13 20:30

Smile Örülök hogy örülnek remélem jó sokat fogják használni és "jobbá" válik az ottlétük Smile

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Smile
Holnap megmutatom az asszonynak hogy mire költöttünk.
_________________________________
A szamuráj lét egyszerű:Szolgálj hogy tiszteljenek,és tisztelj hogy szolgáljanak!
---------------------------------
FALLOUT 3 Can't stop playin...XD

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

Rallyeman
Rallyeman képe
Offline
Itt volt: 12 év 5 hónap
Csatlakozott: 2008-04-24 08:02

Én már megmutattam...azt mondta végre valami értelmes dolgot is csináltam (tunk)!
Biggrin
Rendes asszony nem?:P

FM3 képeim: http://indafoto.hu/gabeszphoto/forza_3

eliterob84
eliterob84 képe
Offline
Itt volt: 9 év 2 hét
Csatlakozott: 2008-07-20 15:41

Ez szépen sikerült, gratulálok mindenkinek.

silent
silent képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 3 hét
Csatlakozott: 2007-11-09 20:59

Ezzzazzz! Wink
Jók voltatok srácok Wink

R.I.P. Róz
2001-2009 Sad

hwopapa
hwopapa képe
Offline
Itt volt: 8 év 5 hónap
Csatlakozott: 2007-04-03 21:08

jó helyre ment, több ilyen kezdeményezés is lehetne. örülök, hogy részt vehettem.

gamertag : Snake aZ eKe

gamertag : Snake aZ eKe

arty
Offline
Itt volt: 10 év 3 hónap
Csatlakozott: 2007-04-11 10:50

ez nagyon szép lett, köszönöm xboxklub / közösség! ritkán érzem h ENNYIRE jó adni.

jövre cél az lcd, sima ügy lesz ilyen emberekkel Smile

Pokesz
Pokesz képe
Offline
Itt volt: 4 hónap 3 hét
Csatlakozott: 2007-02-13 13:11

Örültem, hogy segíthettem Smile
Én is bízom benne, hogy legközelebb is sok örömöt vihetünk együtt valahova Smile
Boldog Karácsony kívánok minden kedves Felhsználónak!
_________________
-= Xbox Rulez =-

______________________________________
XBOX Classic Cristal v1.1, SmartXX v3, 160 Gb, LCD (4x20, blue back); XBOX360 Jasper, 60 Gb, Gamertag: Pokesz79

foresz
Offline
Itt volt: 14 év 7 hónap
Csatlakozott: 2008-11-01 10:28

Nagyon jó volt adni,és nem lehet kifejezni mit érzek hogy segíthettem...Büszke is vagyok,meg boldog is!Köszönöm nektek hogy hozzásegítettetek ehhez a páratlan élményhez a kezdeményezésetekkel!Kellemes karácsonyt mindenkinek!

AsWa
AsWa képe
Offline
Itt volt: 12 év 3 hónap
Csatlakozott: 2007-12-20 22:16

Huhh kaptam e-mailen egy oklevelet Smile

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Én is.
Megy nyomtatásra és keretezésre.;)
_________________________________
A szamuráj lét egyszerű:Szolgálj hogy tiszteljenek,és tisztelj hogy szolgáljanak!
---------------------------------
FALLOUT 3 Can't stop playin...XD

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

eliterob84
eliterob84 képe
Offline
Itt volt: 9 év 2 hét
Csatlakozott: 2008-07-20 15:41

én nem Sad

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

1esével küldöm... Smile
Ellenben megmondhatnád, te mien nevet kértél, mert elitrob84 pont nincs Wink

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

Sziasztok,
Kiküldtem mindenkinek (amennyire tudtam) a köszönő leveleket...
Ellenben voltak, akiknek semmilyen kontaktját nem találtam, ezért kérem az alábbiak jelentkezzenek nálam, és vagy az emailcímüket, vagy az itteni usernevüket árulják el nekem, hogy Ők is megkaphassák:
Nagy Attila
a Vona Család (Csenge, Csilla és Krisztián)
Hadházi Dániel
Odler Attila
anonymous (nem volt név)
Sandrik Krisztián
BE
Papp Márton
Pálfi Krisztina
Gál Csaba
jozef xhun
Nagy Zoltán
Seres
Torma Balázs
Dóczé László

Köszönettel: SiD

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

nasa87
nasa87 képe
Offline
Itt volt: 9 év 7 hónap
Csatlakozott: 2008-08-13 12:13

Én is megkaptam. Köszönöm szépen Smile Jövőre is támogatnék egy ilyen kezdeményezést. Örülök hogy segíthettem.
____________________________________________________
--Jobb ma egy classic, mint holnap 3 piros led.-- Smile

____________________________________________________
--Jobb ma egy classic, mint holnap 3 piros led.-- Smile

eliterob84
eliterob84 képe
Offline
Itt volt: 9 év 2 hét
Csatlakozott: 2008-07-20 15:41

Kössz Sid! Én is megkaptam és nagyon állat, asszony is odavan érte, ki lesz nyomtatva és irány a vitrin. Örülök hogy segíthettem, a jövöben is bármikor.

rioheero
Offline
Itt volt: 14 év 1 hónap
Csatlakozott: 2008-12-25 21:03

gratulálok!!

Rallyeman
Rallyeman képe
Offline
Itt volt: 12 év 5 hónap
Csatlakozott: 2008-04-24 08:02

Énsem kaptam emilt...de ez lehet a freemail hibája....
Ha esetleg megtennéd Sid, hogy a h.pentaxangel@yahoo.com -ra is elküldenéd!!:D:D
ÉS BUÉK MINDENKINEK!

FM3 képeim: http://indafoto.hu/gabeszphoto/forza_3

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

Szia,
És milyen polgári néven adtad fel a dolgot?
Mert a listában nem látok Rallyeman-t Smile De ez lehet a másnaposságom miatt is ;)

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

N0rby21
N0rby21 képe
Offline
Itt volt: 8 év 9 hónap
Csatlakozott: 2007-03-01 10:28

jól kezded Biggrin

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

Ha egyszer nincs Ralleyman néven... :)

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Rallyeman
Rallyeman képe
Offline
Itt volt: 12 év 5 hónap
Csatlakozott: 2008-04-24 08:02

Anno beszéltük,hogy Gabesz néven voltam.......
Állítólag felítad!:D
ÉS BUÉK!!
LIVE GAMERTAG:
PentaxAngel Hun

FM3 képeim: http://indafoto.hu/gabeszphoto/forza_3

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Tudod,csekkben a tenger....;)
_________________________________
A szamuráj lét egyszerű:Szolgálj hogy tiszteljenek,és tisztelj hogy szolgáljanak!
---------------------------------
FALLOUT 3 Can't stop playin...XD

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

foresz
Offline
Itt volt: 14 év 7 hónap
Csatlakozott: 2008-11-01 10:28

Küldtem privit sido...Ha e-mail címem is kell,írj ide,de mondjuk még semmit nem kaptam.Jó,kemény volt az utóbbi két nap,gondolom,de majd ha lesz időd...

Oldalak